Első fejezet : A galamb
Biztos voltatok már úgy, hogy ki sem láttatok a fejetekből. Fáradtan,meggyötörten, világ és emberundorral felmálházva téptetek haza ebben a nehezen élhető városban. Sokszor vagyok így. Nem lehetek valami szép látvány , sem jó társaság.. Én vagyok az a harmincas, akit ha véletlenül meglöknek, feláll mint egy Orczy téri cigánygyerek . Mivvannnmááámivannnmááá......
Magadra ismertél ? :) Le sem szarjuk egymást, le sem kakáljuk hogy ha a másik bajba kerül. Átlépjük, mint kutyaszart a homokozóban. Ha embertársaink felé kialakult ez az immunitás, naná hogy az állatok is megszívják. Őket is leszarjuk. Falun nőttem fel, állatokat tartottunk, vágtunk , és ettünk. Le sem szartuk őket. Persze az mocsoknak számított,aki nem etette meg időben,vagy nem itatta meg őket nyári melegben naponta többször... De ha kupán vágta mondjuk a nyulat,és annak kiugrott a szeme, azon csak röhögtünk gyerekként... El sem hittük,hogy úgy kupán lehet vágni egy földi élőlényt,hogy annak kiugorjon a szeme . Szóval gyerekkorom óta belém volt nevelve, hogy az állatnak ha az haszonállat,az a dolga hogy hasznot termeljen. Ha ez azzal jár hogy meg kell halnia, hát akkor meghal. A boci meg tejet ad , hogy némi kép tompítsam a kontrasztot. Szóval fáradtan és meggyötörten tartottam haza a melóból.2011 nyár, Szentlélek tér, HÉV megálló, Szentendre felé tartó vonatok peronja.. Dög meleg. Este hét,talán fél nyolc. A zöldséges mellett már gyúrtak az estére a Vizó szigetre tartó mutáló hangú pöcsök. A szemem egyszer csak megakadt egy a peronon sétálgató galambon. Furcsa szimmetriája volt... Kellet vagy tíz másodperc,hogy a látvány mint információ,felkússzon az agyamba. Nem volt meg a bal szárnya.. Egy véres csonk éktelenkedett csak rajta, összeszáradtan, amit stukaként rohamoztak a szemetesekből már jól ismert nagy zöld legyek. A madár teljesen paff volt.. reménytelenül sétált a peronon,egyik végétől a másikig, és vissza.. Én,a disznóölésen,és kiugrott nyúlszemeken edződött parasztgyerek pedig köpni,nyelni nem tudtam. Iszonyatosan megszántam azt az állatot. Mégis... mit tehetnék én? Mi a szart segítene az ezen a szerencsétlenen. Csavarjam újságpapírba ,és vigyem haza? Otthon kivágnának vele,mint a macskát szarni. Betegségeket terjeszthet,nem is akármilyeneket,bla bla bla...amúgy igaz. Lehet hogy nem a legjobb döntést hoztam,de hoztam egy döntést, ezért az állatért,ami jó szándékkal volt kikövezve. Ez a szerencsétlen biztos nem repül el, a sínnek valószínűleg a közelébe sem megy, hazaérek,fel a netre,és keresek valami állatmentőt,vagy menhelyet,vagy mit tudom én ,bármit,ami segíthet..
második fejezet : "Celebszar" alapítvány
Ülök a gép előtt. Este fél kilenckor. Szerintetek találtam állatmentő ügyeletet,fél kilenckor ? A karitatív alapítványok létrehozása nagy biznisz. Jöhet új intézkedés, nőhet az ellenőrzések száma, ezek az alapítványi égisz alatt működő cégecskék élnek és virulnak. Fontos tényező a jövedelmezőségüket illetően,hogy az 1 százalékos felajánlások idején,mennyit kaszálnak. Nyilván nem a menhelyekről beszélek, bár ott sem mindenki feddhetetlen , hanem a kivonulós állatvédelmi egységekről. Fél kilenc,a galambom szarban, én pedig nyakig a keresőkben... Tetovált kemény legények, négy oldalnyi találat,mind hozzájuk vezet... Akkora 1% a nyitólapon, mint ide Kenya.. Számlaszám, bicepszméret,támogató celebek névsora... Non stop elérhetőség nincs. Még vagy három ilyen oldal , és másfél óra után feladtam. Szívesen látnék egyszer egy kimutatást arról, hogy ezek az alapítványok mennyit keresnek.. A komoly médiatámogatással megsüvegelt bicepszkirályoknak például miért nincs non stop segélyvonala.. Pofátlanul még e-mail címet is megadtak. Félelmetes hogy mekkora seggnek éreztem magam.. Még én éreztem magam seggnek, ezek helyett a pöcsfejek helyett.. Levegő munkacsoport, civil szervezetek garmadája,ilyen kereszt,olyan csillag,amolyan félhold mind bekaphatják. Megélhetési faszkalap mind.. Ezt egy éve gondoltam, és csak annyi változott ,hogy ma sokkal több embert és szervezetet tekintek faszkalapnak.
harmadik fejezet : Egy serpenyőnyi rántotta margójára
Másnap meló.. Szentlélek tér,hajnal, leszállok, a szemközti peronon a galambot nem látom, mert épp bent áll egy szerelvény. Rohan a sok frusztrált nyomorult,mintha csak magamat látnám. A munkahelyen előadtam az esti történetet, nagy bólogatások,érdeklődést részvétet kifejező aham,és öhöm,és tyűha... A szokásos egymás szemébe hazudás, a mindennapos színlelt részvét,ami nélkül sótlan lenne az élet. Este,egyes villamosról le, a lassú lépteimben már kódolva volt a reménytelenség,és a lemondás... Tudtam hogy nem találok már ott semmit.. Persze ez így nem igaz.. Találtam. Az árpád híd alatt a rakpart aszfaltján,egy serpenyőnyi ,padlón landolt rántottára emlékeztető massza,szintbe taposva az olvadt kátránnyal.. Tollak szanaszét, azok is beletaposva az aszfaltba. Nem kell zseninek lenni hogy rájöjjek,valaki kidobta azt a szerencsétlen madarat. Hiszen mivel repülte volna át az egy méteres falat,ami elválasztja a peront az alacsonyabban lévő rakparti úttól. Mekkora poén lehetett a kurva anyátokat.. Kihajítani a Szombati hajnalba a kiszolgáltatottat.. Egy utolsó röpte... Vajon miben hisz az ilyen pöcsarc? Van valami a szánalmas szarkupacon kívül a fejében? És mi van a szívében?..Azt hogy mi volt a vérében,sejtjük.Ö talán nem tudja,de én tudom : Lehet úgy kupán vágni földi élőlényt,hogy kiugorjon a szeme.
