Trianon. Vajon ha átokként nem teljesül be, ha nem íródik alá, és nem hajtják végre, mi történt volna a szánalmas, XX. századi történelmünkben másképp? Került volna a történelmi Magyarország olyan helyzetbe, hogy a doni háromszázezer életerős férfi, és a mintegy hatszázezer fős, magyar zsidóság odavesszen?
Ha a történelmi Magyarország megmaradt volna klasszikus határaival, akkor azt milyen státusz követte volna, és ebbe a képbe hogyan illesztődött volna be Ausztria? Ha Ausztria valamilyen laza fonállal kapcsolódott volna Magyarországhoz, vajon ez gyengítette volna Hitlert, és a nemzeti szocializmust? Talán hatalomra sem jut? Talán Horthy sem jut hatalomra?
Fontos kérdések, melyekre soha sem kapunk választ.
A magyar nemzet történelme legsötétebb, és legsúlyosabb identitásválságával küzd. A belváros új fiataljai, a jövő értelmisége nem találja vállalhatónak magyarságát. Leválik a nemzettestről.Zsidóként új identitást épít magának.Nem törődve azzal, hogy a nemzet nem Orbán Viktor, és nem a Fidesz, önmaga jogán nem tartja felvállalhatónak a közös nemzetben gondolkodásról folyó párbeszédet sem. Így viszont nagyon nehéz lesz toleráns, és elfogadó nemzetet építeni, a maradékból, aki megtartja magyar identitását, ápolja Kárpát-medencei gyökereit.
A Sirály művészeti központban szerveződő, és épülő közösség zömében felvállaltan zsidó fiataljai, akik egyébként a Sirály közösségét is egyfajta zsidó kulturális és művészeti csoportnak írják le, egyre nagyobb súllyal vesznek részt a belváros pezsgő, és a kampány közeledtével egyre "forradalmibb" nyüzsgésében. Egyetemfoglalásokat szerveznek, minisztériumokat rohannak le, és a kampány élesedésével párhuzamosan valószínűleg egyre több ilyen akciójuk lesz. Ez persze nem baj, engem a riadt arcú Hoffmann Rózsa önmagában nem tud meghatni. De fontos lenne valahogy ezt az egészet a teljes magyar társadalom felé leközölni. Ez pedig nem történik meg, mégpedig azért nem, mert a közösség, akikről szó van, meg sem próbálja felvenni a kapcsolatot a társadalom egészével. Közléseik belül maradnak azon a körön, amelyben léteznek.Lassan de biztosan, leszakadnak arról a halmazról, amit nemzetnek neveznek. Új identitásuk, ami régi is, és létjogosultsága a nemzet fogalmán belül megkérdőjelezhetetlen, egyre inkább az elkülönülés szimbólumává válik.
Nehéz a magyar zsidóságnak ugyanakkor megfelelnie, mert a jobboldal is elbaszta. Nagyon. Az új-Horthysta ideológia, amely letagadhatatlanul kezdi eluralni a "mainstream" nemzetpolitikát, nem csak hogy kizárja (a sirályos közösséghez hasonló módon) a társadalom nagy részét abból, hogy őszintén,csizmacsattogtatás és vitézzé avatás nélkül élje meg azt a kevés nemzettudatát is, ami van, hanem ítéletet is mond azokról, akik nem így szeretnének magyarok lenni.
Ez a válság a rendszerváltás óta fokozatosan mélyül. De ilyen mély nem volt talán soha. Trianon kapcsán írom ezt, pedig nem ebből a nézőpontból szerettem volna megközelíteni a magyar nemzet egyik legnagyobb tragédiájának kérdését. A magyar zsidóság zöme, talán soha nem lett volna elhurcolva marhavagonokban haláltáborokba, ha a magyar nemzet erős marad, történelmi határain belül. Ezt sokan nem látják be. A Romániában rekedt magyarokra blogjaikban, kommentjeikben bocskorosként utaló ifjak bár nem tudják, vagy nem érzékelik, de önmagukat is szemközt köpik. Mi lehetne szomorúbb ennél? A jövő orvosai, ügyvédei, tanárai ők.
A belvárosi fiatalság eme jelentős részének befelé fordulása, és etnikai, vallási indentitására alapuló összezárása, csak és kizárólag egy politikai erő malmára hajtja a vizet. Az a politikai erő pedig nem az E 2014, nem az LMP, és nem is az MSZP. Az az erő nem más, mint a JOBBIK!
