A regnáló hatalom és annak gátlástalan, fényre és nyilvánosságra érzékeny káderei, négy, zsinórban megnyert választás után, valamilyen érthetetlen, sztyeppei aggodalomtól vezéreltetve támadást indítottak a magyar civil társadalom és a magyar sajtószabadság ellen. 

Vajon mi készteti a jóllakott ragadozót, hogy tele bendővel tovább mészároljon? Minden józan, ésszerű válasz egyetlen egy irányba mutat! Azok az aggodalmak, amelyeken két éve még mosolyogtam, és mosolyogtunk sokan,  hangjegyről hangjegyre, képkockáról képkockára játszódnak le a szemünk előtt. A Fidesz hatalomvágya mértéktelen! Nekik négy megnyert választás, kétharmados eredmény zsinórban nem volt elég! Mindent uralni, irányítani akarnak! Ilyen egyszerű és kopár a valóság! Mára két évtized kialakult normarendszerét felrúgva építik mindenre kiterjedő befolyási övezetüket! A tegnapi nap, Lázár János és köre nyomásgyakorlására leváltották az origo.hu főszerkesztőjét! A cavalcanti.blog.hu sok bloghoz hasonlóan, a maga nem túl jelentős súlyával kiáll az origo.hu leváltott főszerkesztője, és az origo.hu dolgozói mellett! Nemzetben gondolkodó, jobboldali liberálisként, a szabad véleménynyilvánítás mellett hitet tevő emberként nem tehetek másképp! 

Eltűnve lenni egy állapot. Csupán annyit tesz, hogy a fény, amely átfut a retinámon, nem találkozik veled, a rólad visszaverődő, színekre bomlott rezgés, ami mint tudjuk a fény maga, nem tör utat az agyamba, nem alakul át azzá a neuron-elektronikus jellé, amelynek a végén ott csimpaszkodik a meggyőződés: Vagy, itt vagy. Az információk szabad áramlásában sem keletkeznek olyan tényezők, egységek, nem adódik le olyan kimenő jel vagy közlés, mely hozzám eljutva a tényt meggyőződéssé alakítaná át: Még létezel. 

Az eltűnésnek fokozatai vannak. Kétségtelenül a legbanálisabb eltűnés az, amikor odanézek ahol az előbb még voltál, de te már nem vagy ott. Aztán vannak az időre meg nem érkezés, a telefonon el nem érés, és a csavargás fokozatok is, de ezek külön-külön nagyon gyenge státuszok csupán, igazi aggodalomra nem adhatnak okot. Eltűnésben lehetsz maximalista, és lehetsz patrac is. Igazán jól eltűnni csak az tud, aki az első 48-72 órában még az eltűnése gyanújába is kérdőjelek százait palántázza bele! - Eltűnt volna? Ő? Ő nem olyan... Mindig ügyel, óvatos, és egyébként is intelligens. 

Ha igazán jól akarsz eltűnni, akkor az életedet minimum két partícióra kell külön választanod, átfedés pedig nem lehet. Ha később valaki eltűntet, esetleg egy ismerősöd vagy barátod leszúr egy ásóval, és te még ehhez képest is ki szeretnéd maxolni az eltűnés fogalmát, akkor ezen két világ, az egyes és a kettes számú partíció közt átjárás nem lehet. Tovább növelheted felszívódásod hatékonyságát, ha nem élsz a gyanúperrel, és lazán teljesíted azokat a kéréseket miszerint: Nem mond el otthon a nevem, ne beszélj senkinek a mi ügyünkről, töröld ki a telefonodból a híváselőzményeket, stb. Ha ezt gyanakvás, és benned megfogalmazódó jogos kérdések nélkül, vagy azok elhessegetésével sikerül betartanod, akkor már a haladó szintre léptél, komoly esélyed van arra, hogy ha eljön az idő, úgy eltűnhess hogy csak na! 

Fontos hogy óvatlanságodat mindig, tudatosan a normális szint felett tartsd. Minél kevesebbet mond el magáról valaki neked, te annál többet árulj el magadról. Merj áldozat lenni. Ez nagyon fontos. Néha ismételgetheted is magadban: Áldozat akarok lenni, áldozat akarok lenni... Ez főleg akkor elengedhetetlen, ha egyébként nem vagy áldozat típus. Ragadozókból és mindenevőkből csak hosszú, áldozatos munka árán lesz préda, a prédává válás útja pedig rögös és nehéz. Inkább meredek hegymenet, ritka levegővel, masszív zivatarokkal. A szélirány megválasztásánál is jobb ha úgy jársz el, hogy az a ragadozóknak kedvezzen. Minél több titok vesz körül, és minél jobban el tudod különíteni életed partícióit, annál kevesebb esély mutatkozik arra, hogy valaha is megtaláljanak. 

Azt, hogy az addigi életed és az eltűnésed közti határvonal átlépése után mi vár rád, meglehet, hogy még magad sem tudod meg soha. Talán felébredsz, és ébren maradsz, talán nem. Ha mégis magadhoz térsz, lehet hogy a világ ami ott fogad, lidércesebb lesz mindennél, amiben addig részed volt. A falnak dőlve alszol majd, de időnként felriadsz, mintha motoszkálna valami a fal túloldalán. Mintha egy hatalmas sertés dőlne a falnak, jóllakottan, fújtatva. Ha vacogva, minden bátorságodat összeszedve átmész a helyiségbe amely a fal túloldalán van, lehet hogy nem látsz ott semmit. Csak penészes tapétát, és földpadlót. Az eltűnés hidegség. Nem csak azok szívében, akik éveket öregednek napok alatt, majd a bánatban elenyésznek, hanem az eltűnteknek is. Minden város jéghideg farkasverem, a farkasokkal szóba álló bárányok pedig mindig a farkasok tápcsatornájában végzik. Minél több titkod van, minél több rejtély vesz körül, annál biztosabb az áldozati lét. 

Végnapok. Csend, semmibe révedés, reménytelenség. Mindenki tudta jól, hogy az orosz roham csak napok kérdése. Az alig egy hete kapott posztókabátok árasztotta bűz még a kinti, hasítóan hideg levegőt is eluralta. Az utolsó szállítmánnyal jött, az utolsó levelekkel, meg vagy ötvenkilónyi kukoricadarával.

 Ódor. A név, amely már soha sem hangozhat jól ebben a lövészárokban. Nincs nagyobb büntetés egy öncsonkító számára, mint visszakerülni az egységéhez. Ódornak ez a sors jutott. A szakaszparancsnok, aki inkább hasonlított egy kozák atamánhoz, mint egy magyar tiszthez, parancsba adta, hogy Ódor fegyver nélkül teljesíthet csak szolgálatot.

A legfinomabb pesti selyemfiúkból lett bakák is megvetően köptek utána. Nem volt nap, hogy ne emlékeztették volna a cseppet sem elhanyagolható tényre: Tulajdonképpen élnie sem szabadna már. Étkezéskor, ami naponta egyszer volt, a sarokba kuporodott és ott fogyasztotta el az egyhangú és ízetlen, csekély mennyiségű kukoricakását. A távoli robbanások finom lökéshullámai port és földet szitáltak át a bunker mennyezetét tartó gerendák közti réseken.

 Ódornak egy feladata volt, és e feladat miatt érezhette csak magát valami helyett- valakinek.

 Az alkonyat beköszöntével kihozott a bunkerből egy régi, egérrágta vászonzsákot, elgyalogolt a lövészárok végéig, majd a leveleiktől már rég megszabadult cserjék takarásában kikászálódott az árokból. A megfagyott, beton keménységű hó tetején akár sétálhatott is volna, de nem tehette. Az egy kilométernyire lévő orosz állásokból minden pillanatban ráleselkedett az egyszer úgyis beteljesülő végzete. 

 Kúszott, szakadatlan, minden áldott nap, a zsákot magához szorítva, abban az orosz télben, amiről gyerekként sok történetet hallott a murmanszki vasutat építő,falubeli hadifoglyoktól. Az erdő kétszáz méterre volt a magyar állásoktól, fél órába is eltelt, mire kikúszott a biztos takarást adó fák és cserjék vonaláig. Felállt, lihegve, izzadva és vacogva, majd két lépést hátrálva egy fának dőlt, hogy szusszanjon egy picit.

 Összeszedve erejét, és a hideg blokkolta gondolatait, lassan elindult a sűrűbe.

A cserjék elszáradt ágaiból mindig szedett egy kis gyújtósnak valót. Bár a tűzet folyamatosan őrizték, egy kis biztonsági tartalék ebből sem jött rosszul. A nagyobb, elszáradt ágak felkutatásához egy vesszőt használt, amivel a hó alatt rejtőzködő ágakat kutatta fel. Soha sem értette, hogy a hó alatti ágak miért szárazak, de az összefagyott keze miatt külön örült ennek. A zsák megtöltése az ágakkal, amelyeket térdén és a derekán tört össze, jó egy órán át tartott. A visszakúszás vagy háromnegyed órát vett igénybe.

 Az erdőben soha sem szállta meg a szökés gondolata. Úgy érezte, nem tartozik már senkihez, a kegyelem miatt pedig, amit hadbíróságon kapott, úgy érezte, hogy a Jóisten is hátat fordított neki.

 A zsák nagy huppanással landolt a lövészárok bejegesedett alján. Így ment ez minden elátkozott nap. A zsákot a szájánál fogva húzta Ódor a tűzig, ami az árokrendszer legmélyebb pontján terítette be fényével a féreg vájta földfal kihalt kis járatait. A társak átvették tőle a zsákot. Köszönet nem hagyta el egyik száját sem.

Ódor lekuporodott a tűz mellé. Kezét óvatosan közelítette a lángnyelvek felé, a téglaszínű és lila bőr, amely a kezét borította, egyre inkább kiszorult a fagyás által elhódított területekről.

 Az ébenfekete eget mesebeli villámokként ostromolták a több tucat kilométernyire zajló csaták felvillanásai. A tüzet körül ülő katonák arca valami olyan jámborságot sugárzott, amibe Ódor gyakran belefeledkezett. - Inkább szerethető áldozatok, mint irigyelni való győztesek - gondolta.

 A szakaszparancsnok, ez a szabolcsi atamán, úgy bámult a ropogó és sziszegő ágak közé, mintha töprengő gyermekként egy frissen hallott mesén gondolkodna. Nedves kabátjának újából gőzfátyol kacskaringózott fel, majd kezdett táncba a szürkéskék, szikrák kergette füsttel.

Ódor testét átjárta az izzó fa fényre koreografált búcsútánca. Ereiben egyre gyorsabban lüktetett a vér. Boldog volt.

Egy bizonyos fronton eltöltött idő után eljön az a pillanat, amikor a legerősebbek sem gondolják már magukat legyőzhetetlennek, és tévedhetetlennek. Szembesülve mulandóságukkal, emberré lesznek.

A pesti éjszakákat nemrég még lányos, ódon házak ablakai alatt töltő fiatalemberek fagytól meggyötört arcában elhalt a remény. Meggyötört igáslovakra emlékeztető módon, orrukból párát fújtatva, pislogtak a tűz fényénél. A parazsak közt felizzó emlékeik, a lugasok alatt nevüket sóhajtozó lányok arca és fülükben csengő nevetése egyszerre zaklatta fel őket, és tette őket lemondó, katatón álmodozóvá.

 A hazagondoló katonának szeme nem fókuszál sehova. Csak réved a semmibe. Tekintetének nem szab határt sem a gyökerek szabdalta, féreg vájta földfal, sem a sztyeppe beláthatatlansága és monotóniája. A tűz repítette őket haza, a sistergő parázs, a táncoló szikra, és a mindennap megoldott, biztosan végrehajtott feladat...

Ódor feladata.

Beleállt az arcába. Bele az egójába. Letépte az arcbőrét, hogy fehér, gőzölgő arccsontjáról leolvassa a nyers html-t. Meddig még? Meddig léphetsz még beljebb, mit gondolsz? Dohányzom. Na és? Otthon apád nem bagózik? Elé ugrik a ruhatáros. A ruhatáros, érted? Ilyet még nem basztál!  Eddig, és ne tovább!  Mennyi a kiterjesztés átszállójegy nélkül? Jeggyel? Óóó jeggyel teljesen más. Féjsz tú féjsz, baszd meg! Ne dohányozzzzzon a bácsiiiiiii!!!!!! Nehéz... Kurva nehéz! Néha - bár tudjuk helytelen - ütni kell! Csépelni, ököllel hadarni, faragni, felverni, gyalulni, mint a tököt!  Mert a cipő orránál beljebb már nem húzhatsz vonalat.

Kiveszi a szádból a cigarettát. Közönség előtt teszi, csinálja a show-t. Show kell? baszd meg! Főszerep kell? Ütni kell. Néha muszáj. Na,kottázd hogy mit akarsz! Csak te! Te, te, te! Ilyen muzsikát én nem játszom, csírák Mozartja! Közönség előtt, és közönség nélkül sem. Mély meghajlás, majd padló. Ott is ütöm. Csak a fejét, arcának fehér csontjáig, bizony, mert muszáj... Jön a karácsony! Arcba bele, cigit el! Ütnek, sírok, szelfizek és posztolok! Nagy fiú vagyok, néha még dugok is! Arcba bele, cigit el! Közönség előtt...? Hát legyen! Ütni kell ha muszáj, testvér... Ütni kell!!!! 

Miközben a magyar blogtér atomjaira szedi a félnótás Illés államtitkár nőkre vonatkozó, sarkalatos, komondorszagú utalásait, addig a magyar politikai elit elhülyülése, egyéb más területeken is egyre súlyosabb tüneteket produkál. Mesterházy Attila például hajlandóságot sem mutat arra, hogy a húsz éve folytatólagosan elkövetett, ciklusonként újratöltődő, káderkicsináló bosszúhadjáratok ördögi körét győzelme esetén megszakítsa. 

Az index nagyon jól sikerült, a szocialista párt miskolci kampánybeharangozóján készült tudósítása megemlíti, hogy Mesterházy beszéde elején, azonnal üzent a "Fidesz-kádereknek": módosítanák a Btk-t egy olyan kiegészítéssel, ami alapján egytől öt évig terjedő börtönbüntetést lehetne kiszabni bárkire, aki valamilyen módon részt vett az elmúlt évek „koncepciós pereiben". 

Koncepciós pereiben? És milyen tájolású szeksztáns iránymutatása alapján dőlne el hogy mi koncepciós, és mi nem? vagy felállna egy független bizottság, ami majd ezt eldönti? 

Az üzenet azonban nem áll meg ennyiben: „Az igazságszolgáltatás bármelyik szintjén dolgozókat kérte, hogy a törvényeket tartsák be: Azoknak akkor sem lesz baja, ha az MSZP nyer. De ha valaki asszisztál ahhoz, hogy jogtalanul gyanúsítsanak meg bárkit ebben az országban, az kérem számoljon azzal, hogy a szocialisták igazságot fognak szolgáltatni... ha szocialista kormány jön, biztos lesz elszámoltatás".

Tehát a fenyegetés ugyan erősödik, de a lebonyolítás mikéntje egyre inkább homályba vész. Számtalan dolog történik ebben az országban napjainkban is, ami elszámoltatás után kiállt, de ez vajon semmissé teheti a szocialista nyolc év, a bíróság előtt is megálló disznóságait? Vajon komolyan vehető e bármiféle utalás az mszp megújulására, ha a kampány formális megnyitóján még mindig azokat a szerecseneket mosdatják, akiknek - egy megújulás esetén - már semmi keresnivalójuk sem lehetne a pártjukban? Az elmúlt 23 év leggyengébb szoci kampánya zajlik a szemünk előtt. Mutyiországot semmilyen veszély nem fenyegeti, a vizek pedig békésen fodrozódnak tovább. Fenyegetőzni, rég megbukott, lehullt fejek miatt.. Öngól lesz vagy piros lap?  Indulhat a tippmix. 

A Tavares jelentés EP vitáját egykedvűen néztem a tévében a minap. Az egyre kevésbé szeretett mutyikirály, Bankisztán tejhatalmú ura magyarázza a megmagyarázhatatlant. 

Nem tompítja egykedvűségemet az sem, hogy az ellene felhozott, zömében megalapozott vádak, nem a nyugat demokráciaféltésének a bizonyítékai, hanem - ahogy a Fidesz mondja - azon üzleti érdekköröknek a bosszúja, melyeknek jelentős érdeksérelmei voltak az elmúlt három évben. Csak a hülyék és az idióták hiszik el, hogy ebben a szanaszét bomló, bűzös Európában, bárkit is érdekel a magyar demokrácia állapota.

Már majdnem lezáródott a szemem, amikor a szinkrontolmács bejelentette minden idők sokak szerint legtehetségesebb magyar pénzügyminiszterét, Bokros Lajost. Ez az ember, már nem igazán tudja átlépni az ingerküszöbömet, most viszont elérkezettnek látta az időt, hogy ezt megtegye.

Mikor elkezdte a mondandóját, még a felszólalása elején, nagyon határozottan kihangsúlyozta, hogy ő, azaz Bokros Lajos, jobboldali. Mi több, a gazdaságpolitika, amit miniszterként nagyon következetesen végigvitt, erősen jobboldali, Thatcher-i gazdaságpolitika volt. Lajos! A nagy lófaszt! 

Egyrészt egy volt kommunista állampárt utódpártjának a kormányában vállaltál tisztséget. Másrészt a szétlopott, bagóért eladott, elherdált állami vagyon ellenértékét a kasszádban tudva, megszorító intézkedéseket hoztál, és kidolgoztad a  kötelező magánnyugdíjpénztárak rendszerét, mely tekintélyes lyukat ütött az amúgy sem rózsás helyzetű állami költségvetésbe. Nyilvánvalóan az akkori, manyup szolgáltatást indító nyugati társaságok vezetői közt sok sok barátra tettél szert. Azon sem csodálkoznék, ha a mai barátaid, támogatóid,és a régi jó ismerősök közt lenne némi átfedés. Szövetséged a magyar néppel éppen annyira fiktív, küldetéstudatod pedig éppúgy önámítás, mint Orbáné. Csak vele ellentétben neked bázisod sincs. Nincs abrosz, melyet kotnyeles macskaként magadra ránthatnál,ellentétben Magyarország főkandúrjával. A jobboldaliság a haza következetes védelmét, érdekeinek képviseletét is jelenti, te viszont ennek semmilyen tünetét sem produkálod, az esetleges hőemelkedésen kívül.

Magyarországon nem létezik jobboldal. Nincs a hangzatos frázisokon túlmutató jobboldali erő, mert jobboldal sincs. Ha nincs víz, nincs limonádé. Ilyen egyszerű a képlet. Márpedig ha ez így van, akkor egyvalamit biztosan kijelentetünk: Jobboldali Bokros Lajos sem létezik, ahogy európai demokráciaféltés sem. Érdekek léteznek. Az érdek-tektonikai ütközetek pedig kisebb rengéseket generálnak, melyből most láthattunk egy szemérmes másfél órát. Győztesek  biztosan nem lehetünk, és ahogy jobboldali Bokros, úgy magyar csoda sem létezik! 

A 3D nyomtatás rohamosan terjedő technikai kultúrája olyan beláthatatlan hatásokat gyakorolhat a munkaerőpiacra és az iparra, hogy azok hasonló társadalmi feszültségeket generálhatnak világunkban, mint az újonnan megjelent szövőgépek az iparosodó Angliában. 

A káosz elmélet szerint következmények nélküli esemény nincs. Minden esemény, legyen az háború, vagy egy csésze leejtése, ugyanolyan láncreakció szerű történés folyamot indít el, hatása pedig nehezen kiszámítható. A 3D nyomtatás forradalmi áttörés. A kicsi, egyszerű használati tárgyaktól komplett házak felépítéséig számtalan perspektívát nyit. Az orvostudomány személyre szabott protéziseket nyomtat majd, a holdon , a hold kőzetéből és porából óriási 3D nyomtatók építik majd a bázisokat.Az autógyárak lerázva a beszállítóktól való függés béklyóit, saját printer részlegeken gyártják majd az alkatrészeik zömét. Szakmák tűnhetnek el, foglalkozások szívódhatnak fel a semmiben, mert az első igazán XXI. századi technológia mindent visz majd. A tervrajzok ugyan jogvédettek lesznek, de a fájlcserélés, és megosztás korában ennek sem lesz túlontúl nagy jelentősége. 

Bár a nyomtatók által használt nyersanyagok ma még drágák, a technológia rohamos terjedése ezen is változtatni fog. A kérdés súlyos: Középtávon hány millió munkahely váltható ki ezzel a technológiával a fejlett világban? 

Nyilván rengeteg. A legnagyobb vesztesek a képzetlen, kétkezi, vagy szalagmunkát végző emberek lesznek. Komplett iparágak bérköltségét lehet majd megspórolni a 3D printerek elterjedésével. Ez a folyamat különösképpen annak a tükrében érdekes, hogy hazánkban a humán képzés visszaszorítását, és a szakképzés megerősítését tűzték ki célul. 

A kormány szempontja persze sok szempontból érthető, és támogatható is, ugyanakkor semmilyen választ nem ad a hasonló kihívásokkal szemben. Számtalan multi azért helyezte gyártóbázisát hazánkba, mert olcsó munkaerővel tud számolni, és a zömében hazánkból kikerülő beszállítói kör is leszorított áron tud alkatrészt szállítani a részükre. Ha mindezt az itt taglalt forradalmi újítások fényében vizsgáljuk, akkor nem kell jövőkutatónak lenni ahhoz hogy megállapítsuk: Az új technológián annyit spórolhatnak a multinacionális nagyvállalatok, hogy nem fogja megérni gyártóbázisaikat külföldön tartaniuk. 

Olyan folyamatok kezdenek el szépen felfejlődni a háttérben, amelyek kiélezett társadalmi feszültségeket generálhatnak. Az elmúlt ötven év egyik legnagyobb hatású találmánya hatásában, az elmúlt ötszáz év legnagyobb társadalmi viharait idézheti meg, ha nem készül fel a világ, hogy kezelje a kialakuló helyzetet. 

Trianon. Vajon ha átokként nem teljesül be, ha nem íródik alá, és nem hajtják végre, mi történt volna a szánalmas, XX. századi történelmünkben másképp? Került volna a történelmi Magyarország olyan helyzetbe, hogy a doni háromszázezer életerős férfi, és  a mintegy hatszázezer fős, magyar zsidóság odavesszen? 

Ha a történelmi Magyarország megmaradt volna klasszikus határaival, akkor azt milyen státusz követte volna, és ebbe a képbe hogyan illesztődött volna be Ausztria? Ha Ausztria valamilyen laza fonállal kapcsolódott volna Magyarországhoz, vajon ez gyengítette volna Hitlert, és a nemzeti szocializmust? Talán hatalomra sem jut? Talán Horthy sem jut hatalomra? 

Fontos kérdések, melyekre soha sem kapunk választ. 

A magyar nemzet történelme legsötétebb, és legsúlyosabb identitásválságával küzd. A belváros új fiataljai, a jövő értelmisége nem találja vállalhatónak magyarságát. Leválik a nemzettestről.Zsidóként új identitást épít magának.Nem törődve azzal, hogy a nemzet nem Orbán Viktor, és nem a Fidesz, önmaga jogán nem tartja felvállalhatónak a közös nemzetben gondolkodásról folyó párbeszédet sem. Így viszont nagyon nehéz lesz toleráns, és elfogadó nemzetet építeni, a maradékból, aki megtartja magyar identitását, ápolja Kárpát-medencei gyökereit. 

A Sirály művészeti központban szerveződő, és épülő közösség zömében felvállaltan zsidó fiataljai, akik egyébként a Sirály közösségét is egyfajta zsidó kulturális és művészeti csoportnak írják le, egyre nagyobb súllyal vesznek részt a belváros pezsgő, és a kampány közeledtével egyre "forradalmibb" nyüzsgésében. Egyetemfoglalásokat szerveznek, minisztériumokat rohannak le, és a kampány élesedésével párhuzamosan valószínűleg egyre több ilyen akciójuk lesz. Ez persze nem baj, engem a riadt arcú Hoffmann Rózsa önmagában nem tud meghatni. De fontos lenne valahogy ezt az egészet a teljes magyar társadalom felé leközölni. Ez pedig nem történik meg, mégpedig azért nem, mert a közösség, akikről szó van, meg sem próbálja felvenni a kapcsolatot a társadalom egészével. Közléseik belül maradnak azon a körön, amelyben léteznek.Lassan de biztosan, leszakadnak arról a halmazról, amit  nemzetnek neveznek. Új identitásuk, ami régi is, és létjogosultsága a nemzet fogalmán belül megkérdőjelezhetetlen, egyre inkább az elkülönülés szimbólumává válik.

Nehéz a magyar zsidóságnak ugyanakkor megfelelnie, mert a jobboldal is elbaszta. Nagyon. Az új-Horthysta ideológia, amely letagadhatatlanul kezdi eluralni a "mainstream" nemzetpolitikát, nem csak hogy kizárja (a sirályos közösséghez hasonló módon) a társadalom nagy részét abból, hogy őszintén,csizmacsattogtatás és vitézzé avatás nélkül élje meg azt a kevés nemzettudatát is, ami van, hanem ítéletet is mond azokról, akik nem így szeretnének magyarok lenni. 

Ez a válság a rendszerváltás óta fokozatosan mélyül. De ilyen mély nem volt talán soha. Trianon kapcsán írom ezt, pedig nem ebből a nézőpontból szerettem volna megközelíteni a magyar nemzet egyik legnagyobb tragédiájának kérdését. A magyar zsidóság zöme,  talán soha nem lett volna elhurcolva marhavagonokban haláltáborokba, ha a magyar nemzet erős marad, történelmi határain belül. Ezt sokan nem látják be. A Romániában rekedt magyarokra blogjaikban, kommentjeikben bocskorosként utaló ifjak bár nem tudják, vagy nem érzékelik, de önmagukat is szemközt köpik. Mi lehetne szomorúbb ennél? A jövő orvosai, ügyvédei, tanárai ők. 

A belvárosi fiatalság eme jelentős részének befelé fordulása, és etnikai, vallási indentitására alapuló összezárása, csak és kizárólag egy politikai erő malmára hajtja a vizet. Az a politikai erő pedig nem az E 2014, nem az LMP, és nem is az MSZP. Az az erő nem más, mint a JOBBIK! 

Zoli, Sanyi, és a főnök, Béla , együttes erővel emelték le a betonkeverőt a Mazda platójáról. A parókia udvara hatalmas volt, de a hely, ahol a homok, a zsákolt mész, és a cement volt, meglehetősen zsúfoltnak tűnt. Zoli volt ugyan a legfiatalabb, viszont a szombat reggeli felkelést - akármennyire is próbálkozott -  nem tudta a specialitásává tenni.

- Hát te meg hogy nézel ki? - kérdezte a Zoli arcába hosszú másodpercekig belefeledkező Béla .Szájában gyufaszál forgott, arca, egy korszakos képzőművészeti alkotást fürkésző, múzeumlátogató tekintetét idézte. - Olyan vagy mint a mosott szar, baszd meg.

- Olyan? - kérdezett vissza Zoli.

- Olyan. Aki éjszaka legény...

- Jajaja.- vágott közbe Zoli. - Nincs kedvem Béla bá.... Hova vigyem a hosszabbítót? 

- Még nincs itt a plébános úr. Az előbb hívott , azt mondta, tíz perc. addig ülj a valagadon!

- Sanyikám ! - fordult Béla az idősödő férfi felé, kaján vigyorral: - Hát te sem vagy friss, ami azt illeti! 

- Nem . - válaszolta a maga elé bambuló Sanyi egykedvűen. A bejárat elé kanyarodott egy fehér Suzuki, a plébános vezette. Magas, idősebb , ősz hajú férfi volt. Kiszállt, a kapuhoz sietett, megtorpant, bamba tekintettel vette tudomásul hogy a kapu nyitva van, majd homlokát simogatva, lassú de nagy léptekkel visszaindult a kocsijához. A szokásos papi hacuka helyett csak egy fekete póló, és egy szürke szövetnadrág jelezte diszkréten, életre szóló hívatását. A parókiáig gurult, majd kiszállt az autóból, és mosolyogva nézett végig a társaságon, szemmel láthatóan azt az embert kereste, akivel telefonon beszélt. Béla előrelépett, és kezet nyújtva mutatkozott be a papnak : 

- Stromm Béla. 

- Örvendek, Béla. Hívjon csak Ábel atyának. - Béla picit feszélyezve, gyufáját szájában el-el tüntetve folytatta a bemutatkozást - Ez itt Sanyi , ő meg a Zoli. - Az atya velük is kezet rázott - Jók ezek, mindent megcsinálnak atyám - forgácsolódott Béla szájában a gyufaszál. - Mindent azért ne - vágott közbe nevetve az atya - elég lesz csak a közfalra koncentrálni. - Béla kényszeredetten nevetett, a másik két szaki merev arccal bámulta az atyát.

- Kedves Béla , kérem fáradjon be velem a dolgozószobámba. Beszéljük meg a részleteket.- A parókiabelső, a kánikulai reggel tikkasztó fülledtségében is meglehetősen hűvös volt . A több mint száz éves épület falainak vastagsága mindenféle szélsőséges körülménytől megóvta lakóját. Béla, miközben az atyát követve lépdelt a dolgozószoba felé, szemét forgatva mérte fel a terepet. Egy nagy, fehér, dupla ajtóhoz értek. A pap előre engedte a mesterembert, majd becsukva a kissé nyikorgó ajtót, hellyel kínálta. Miután mindketten helyet foglaltak a régi, de annál szebb, bőr bevonatú , nyikorgó, faragásokkal díszített székekben, az atya előrehajolva, mélyen Béla szemébe nézett: 

- Stromm úr, térjünk a lényegre. Nyilván tudja , hogy a mai gazdasági helyzetet az egyház is megsínyli.

-  Hogyne. - Bólogatott Béla.

-  Persze meg kell adni a császárnak, ami a császáré , de ... néha... Hiszen tudja. - Béla merev arccal hallgatta az atyát, miközben fejével fel-le bólogatott - Mit szólna az alábbi ajánlathoz : Az ön által átküldött, áfával terhelt  ár 75 %-a.

- Svarcba? - kérdezte a kényelmes székében éppen megfeszülni készülő Béla . Az atya nem válaszolt egy ideig, majd nyikorgó székében előrehajolva, a feszélytelennek éppen nem nevezhető Béla szemébe nézett:

- Svarcba, - Rövid hatásszünet után hátradőlt, majd  bal mutatóujjával a tölgyfa asztal lapját kezdte el kopogtatni.

- Jó! Rendben atyám! Minden oké - vágta rá , majd felugrott a székből és a kezét nyújtotta a hideg, és kimért pap felé - Kezet rá !  - Az atya lassan emelkedett fel a székből, és méltóságteljesen szorította meg a mester kezét.

- Hétfőre, Stromm úr. Hétfőre végezniük kell a munkával.

- Rá se fog ismerni a parókiára atyám! - Mondta Béla, fejét jobbra-balra billegtetve, mint egy nótaénekes. 

- A fehér autó lassan gördült ki az udvarból, és kanyarodott rá az útra. Béla csípőre tett kézzel, bólogatva figyelte a távolodó járművet.

- Jó a lóvé ?  - kérdezte Sanyi, karba tett kézzel méregetve a távolba meredő Bélát .

- Jó Sanyi. Patikára ugyan nem futja belőle, de személy szerint én makk egészséges vagyok! 

- Patika? Pia legyen ,aztán kész ! - vágott közbe az éledező Zoli. Béla elővett a zsebéből egy kulcscsomót , és megcsörgetve közölte a házirendet :

- A WC a dolgozószobából nyílik. A dolgozószobát igyekezzünk nem összekoszolni, A kulcs marad nálam, ha rátok jön a szarhatnék, vagy a hugyozhatnék , akkor kéritek, és adom.

- Világos. - fűzte hozzá az egykedvű Sanyi - Oksa , toldotta meg Zoli.

- A áramot az előszobából hozzuk - mondta Zoli felé fordulva Béla.

- Rendben főnök - mondta Zoli, majd fogva a hosszabbítót, elindult a bejárati ajtó felé.

Zoli dél körül kérte el először a kulcsot. Izzadt volt, a feje messziről szürkéllett a cementportól.A kulcs kissé nehezen fordult el a zárban, óvatosan lépett be a dolgozószobába. A szőnyegre nézett, amelynek a széle, és a fal között csupán egy vékony parkettacsík jelentette az átkelési útvonalat a másik ajtóig, ami egyenesen a mosdóba nyílott. Nem tudta elvonni a tekintetét a díszes könyvespolcról, és a mellette elhelyezkedő vitrinről, melyben képek, kristály üvegek, poharak, és különböző szuvenírek, ajándékok voltak. Az üvegek egymás mellett sorakoztak, de a vitrin üvegajtaján megcsillanó, erős fény akadályozta abban, hogy jobban szemügyre vehesse az italokat. A szőnyegre fordította tekintetét, majd a cipőjére. Lassan előrehajolt, és akkurátus mozdulatokkal kioldozta bakancsát, amit levéve, orral a fal felé fordítva, egymás mellé tett. Óvatosan indult meg a vitrin felé. Ahogy változott a fény beesési szöge, úgy vállt egyre jobban kivehetővé a vitrin őrizte kincs. Az üvegek közt, középen, kiemelt helyen, egy nagy, díszes palack foglalt helyet. Közelebb lépdelt , mert azt hitte, nem lát jól : Az üveg tartalmazta víztiszta folyadékban, egy feltekeredett, aranysárga kígyó nézett vele farkasszemet.Pulzusa szaporább lett, kezét pedig önkéntelenül a szája elé rakta, mintha önnön sikítását akarná még a megszületése előtt abortálni. 

- Picsába. - csupán ennyi tudta elhagyni a száját meglepetésében. A kígyó teljesen elevennek tűnt, a szeme is pont úgy csillogott, mintha élne. A palackon címke nem volt, csupán az alján domborodott egy vastag betűs, gyári felírat. Venezuela.

Zoli óvatosan nyitotta ki a vitrin ajtaját. majd mint a lámpalázas szívsebész a donor szívet, óvatosan asztalra emelte a különlegességet. A zsebéből előhalászta mobilját, majd leguggolva képeket csinált az üvegről. Felállt, az üveget óvatosan visszaemelte a vitrinbe, majd a bakancsához tipegett, és visszavette azt.

- Erre varrjá' gombot Béla bá! - mondta főlényesen, a mobilját a két kő merev munkásarc elé tartva. - Sanyi bá? - nézett rá Zoli az idősebb trógerre, majd megveregette annak vállát. Büszkén nézett a két, megszeppent öregre. Mintha a frigyládát sikerült volna megtalálnia , és éppen most adná át azt, egy elérzékenyült Moszad-küldöttségnek.

Hat zoknis láb állt a dolgozószoba díszes szőnyegén. Béla állt középen, pont az üveggel szemben. megvakarta a fejét, majd a gyufaszálat nyelvével szája szegletébe csapva csak annyit mondott:

- Rakd vissza Zoli. - Zoli és Sanyi kikerekedett szemekkel néztek Bélára. Bélát meglepve, először Sanyi szólalt meg: - Bééélaaaa!!!! Egy kupica .... - nyelt -  Nem a világ vége.

- Sanyi! Tőled vártam ezt legutoljára !

- Kösz Béla bá - vágta rá Zoli!

- Ez nem játék basszátok meg! - vágta oda nekik Béla, elfojtott hangon, dagadó nyaki erekkel -  Észreveszi hogy ittunk belőle, és még a végén fizetni sem fog. - Béla arcán - látva a két, gyermeki tisztaságú tekintetet -, eluralkodott a kétségbeesés. Egyrészt felelősséget érzett, másrészt ugyan úgy furdalta a kíváncsiság , mint a többieket.

- Eddig ilyet csak a tévében láttam Béla bá! - fakadt ki az egyre türelmetlenebb Zoli!

- Tequila lehet ez.. A színéből gondolom. - Merengett Sanyi.

- Nem lehet srácok! - mondta Béla , miközben fel alá járkált, és szemmel láthatólag töprengett!

Javaslat!!! - Kiáltott fel Sanyi! - Öreg motoros vagyok már a szakmában! - mondta mosolyogva -. Mi lenne haaaa... Óvatosan leöntenénk a kígyóról ezt a csodás párlatot, és felöntenénk olcsó pálinkával. A kecske is jól lakna, és a kígyó is megmaradna!  - Béla fel alá járkált, és fel-felnézve Sanyira, gondolkozott. Zoli elindult a mosdóajtó felé:

- Baszki, még hugyozni is elfelejtettem.    

 - Na jó! - szólalt meg Béla - Rendben. A pálinkás módszer jó lesz! De én csinálom! Ti balfaszok vagytok ehhez! - Sanyi lelkesen bólogatott. - Kiküldjük ezt a díszpintyet pálinkáért, feltéve ha még ma visszaér a budiról.

- Sanyi arcába életet lehelt a diadal. 

Alig fél óra telt el, és a három izgatott férfi már a városban vásárolt pálinkásüveggel, és a fenséges Venezuelának szánt üres üveggel állta körbe a még bontatlan palackot. Mindhármuk keze tiszta volt már, nagy gondot fordítottak arra, hogy árulkodó jel ne maradjon utánuk. Béla állt középen, és lassan tekerte le a tequilás üveg kupakját. 

- Mire ezt észreveszi, már annyian jártak itt, hogy mi gyanú felett állunk majd! Szóval...nem kell parázni gyerekek! - A kupak feladta a küzdelmet, és halk pattanással jelezte, hogy megnyílt az út a felejthetetlen pillanat felé. Lassan emelte le a kék színű kupakot, majd felemelve az üveget  ,és annak száját óvatosan Zoli orra elé tolta.

- Te találtad, tiéd az első szippantás faszikám! - Béla és Sanyi vigyorogva kémlelték Zoli első reakcióit . Óvatosan  hajolt az üvegre az egyre izgatottabb ifjú . Lassú szimatolgatás után , egy ideig semmilyen érzelem sem látszott Zoli arcán, de aztán szépen, lassan elmosolyodott:  

- A kurva Isten bassza meg! 

- Na! Hogy beszélsz fiam - vágott közbe Béla - Istennek is köze van ehhez a házhoz! - Összenéztek, majd önfeledt nevetésben törtek ki! Béla az üres üvegbe helyezett egy papírtölcsért, majd nagyon óvatosan elkezdte leönteni a kígyóról a tequilát. Lassan folydogált az erős, de kellemes illatú tömény, az üres üvegbe. A kígyó testének mind nagyobb és nagyobb hányada érintkezett a levegővel. Az állat teljesen épp, konzerválódott teste azt az érzetet keltette, mintha még élt volna. Alig két perc alatt végeztek az áttöltéssel. Béla óvatosan tette le a közegét vesztett állatot tartalmazó üveget.

- Isten Isten! - A fel le mozgó ádámcsutkák és a kígyó biblikus kompozícióját jól egészítette ki a könnybe lábadt férfiszemek világi orgiája. Elégedetten ülték körül az asztalt. A második pohár után már nyilvánvalóvá vállt, hogy az ital nagyon erős. 

- Ha csupasz a tököd Zolika, ettől biztosan kiszőrösödik! - jegyezte meg Sanyi gúnyosan. 

- Na! Töltsünk rá , és vissza vitrinbe, majd pedig munka, munka, és munka! Nincs lebzselés - adta ki az ukázt Béla.

Zoli óvatosan odahelyezte a kígyós üveg szájához a papírtölcsért, Béla pedig önteni kezdte a pálinkát. A három férfi összes lidércnyomása belesűrűsödött abba az egy pillanatba, amikor a pálinka utat tört magának, át az üveg száján, végig annak nyakán, nyálkává és pocsolyává zúzva a kígyó koponyáját. A lefelé ömlő törkölypálinka pikkely nagyságú mozaikokra oldotta fel a pillanatok alatt szétmálló hüllőt. Alig folyt az üvegbe egy-két deci pálinka, a kígyó máris úgy nézett ki, összeroskadva az üvegben,,mint egy fára akadt ejtőernyő, a normandiai partraszállás másnapján, a német vonalak mögött ! Béla annyira megrökönyödött, hogy elvesztette a keze felett az uralmát, és a törkölyt az üveget tartó Zoli kezére öntötte. aki hirtelen megugrott, elborította a kígyós üveget, aminek a tartalma Béla kezére folyt!

A három szerencsétlen úgy ült ott, mint akiket forró szurokkal nyakon öntöttek. A kígyó apró, fényes,  bőrdarabkái borították az asztalt, a kezüket, a ruhájukat, és a szőnyeget. 

Béla hazaért. Első útja a fürdőbe vezetett. Letusolt, rutinszerűen, de nem olyan jókedvűen, mint máskor. A kezén ragyogtak az apró pikkelydarabkák, amiket képtelenség volt levarázsolni a bőréről. Ahol megtapadt, úgy ragyogott, mint a csillámpor. A szokásos napi rutin: hónalj, váll, has, majd hosszasan a tökét mosta, mint mindig. A tükörbe nézve másra sem tudott gondolni, csak a biztos lebukásra, ami elkerülhetetlen. Még mindig a szeme előtt van az a két szerencsétlen, akikkel artikulálatlanul üvöltött, mert azok képtelenek voltak eltávolítani a csillogó pikkelydarabkákat a szőnyegről. Talán egy dugás jól esne.- gondolta - Kell valami pozitív dolog mára, mert ha így zárja a napot , be fog kattanni. Felesége ilyenkor már az ágyban fekszik, és általában olvas. A tükörbe néz majd töpreng:

Ahogy múlik az idő, úgy lesz minden egyre jelentéktelenebb. Mint az éppen elhagyott állomás, a vonat ablakából. Nagy levegőt vett, majd úgy,ahogy volt, anyaszült meztelenül elindult a hálószobába. Belépett, és egy méterre a könyvet olvasó feleségétől megállt. Nagyot köhintett, hangosan, teátrálisan, hogy a felesége figyelmét magára vonja. Az asszony hirtelen felnézett, majd a tekintete megakadt a korához képest jó kiállású, pucér Bélán. Mereven nézte, majd végigpásztázta tekintetével a férfit:

- A kezed! A kezed! És, és... Jézus Krisztus! Mi csillog a töködön, Béla???  

- Hogy mi, édesem?  Hát Venezuela!  

Az első talán az volt,amikor felköltöztem ide, és úgy gondoltam hogy jobb ha gyalog megyek a József körúttól... Megszámoltam: Csak a jobb oldalon 17 hányásfolt volt a járdán, szombat reggel,amíg kiértem a nyugatiig.

Ott dolgoztam,bizony. Meló után a kollégáimmal,barátaimmal maradtunk,söröztünk,dumáltunk. Egy nyári napon a Westend előtt a Toyota forma 1-es kamionján beneveztünk egy kerékcsere versenyre, és 6.6 sec alatt megcsináltuk,szóval semmi komoly! :)  Egy  sörözés alkalmával,amit közterületen folytattunk, a skála előtt, belefutottunk egy fiatal,kopasz,bomber dzsekis hajléktalanba,aki pénzt kért. Azt mondta,hogy két nappal azelőtt leütötték,és elvették a kameráját,azóta lézeng.A kosz minimum fél éves volt a kabátján. Marketing zseni volt, eladta magát, 4-5 sör után ölelgettük,a vállát veregettük,pedig tudtuk,hogy végig hazudott! :) 

Egy kollégám félrészegen elhatározta hogy felebaráti szeretetből meghív egy kurvára /akkor épp független voltam/,majd lementünk az aluljáróba,hogy szimpátia esetén nyélbe üssük az üzletet a csajokkal. A nyugati téren sem azelőtt,sem azután nem történt meg az,ami akkor: Egy darab kurva nem volt sehol,kongott az aluljáró az ürességtől. Történelmi pillanatok voltak. A teret körbejárva vadásztunk lányokra,a Vígszínházig is elmentünk,de sehol senki! Valami razzia volt állítólag, érintetlenül mentünk haza!:)

Aztán történt olyan is,hogy egy ifjú balos barátom ablakot pucolt, segített valakinek közben beszélgettem vele. Hirtelen megkért,hogy takarjam el. Az ifjú baloldal magas rangú tisztségviselői mentek el mellettünk,és nem akarta hogy felismerjék: Egy baloldali épp kétkezi munkát végez! Úristen! 

A legérdekesebb történetem azonban így esett: Világéletemben filmbuzi voltam.Munkába menet, egy reggel arra lettem figyelmes, hogy egy stáb,két személyt kísér, felvételt készítve róluk. Ahogy közelebb értek,felismertem őket: Szabó István,és Jiri Menzel ,két Oscar - díjas rendező,és a Duna tv stábja. Köpni nyelni nem tudtam,és óriási gombóc nőtt a torkomban a vágytól,hogy megszólítsam őket,egy autogramért . Hurkalé voltam,nem mertem. Beértem a melóhelyre, egy munkatársam,aki nem sokkal előttem ért be,és akinek épp egy kolbász lógott ki a szájából,a kezében pedig egy paprika virított, rám üvöltött: - Képzeld baszd meg, nem hiszed el...!!! Az előbb fogtam kezet két Oscar - díjas filmrendezővel!  

Nyugati tér,te csodás! Mindig szeretni foglak!