Beleállt az arcába. Bele az egójába. Letépte az arcbőrét, hogy fehér, gőzölgő arccsontjáról leolvassa a nyers html-t. Meddig még? Meddig léphetsz még beljebb, mit gondolsz? Dohányzom. Na és? Otthon apád nem bagózik? Elé ugrik a ruhatáros. A ruhatáros, érted? Ilyet még nem basztál! Eddig, és ne tovább! Mennyi a kiterjesztés átszállójegy nélkül? Jeggyel? Óóó jeggyel teljesen más. Féjsz tú féjsz, baszd meg! Ne dohányozzzzzon a bácsiiiiiii!!!!!! Nehéz... Kurva nehéz! Néha - bár tudjuk helytelen - ütni kell! Csépelni, ököllel hadarni, faragni, felverni, gyalulni, mint a tököt! Mert a cipő orránál beljebb már nem húzhatsz vonalat.
Kiveszi a szádból a cigarettát. Közönség előtt teszi, csinálja a show-t. Show kell? baszd meg! Főszerep kell? Ütni kell. Néha muszáj. Na,kottázd hogy mit akarsz! Csak te! Te, te, te! Ilyen muzsikát én nem játszom, csírák Mozartja! Közönség előtt, és közönség nélkül sem. Mély meghajlás, majd padló. Ott is ütöm. Csak a fejét, arcának fehér csontjáig, bizony, mert muszáj... Jön a karácsony! Arcba bele, cigit el! Ütnek, sírok, szelfizek és posztolok! Nagy fiú vagyok, néha még dugok is! Arcba bele, cigit el! Közönség előtt...? Hát legyen! Ütni kell ha muszáj, testvér... Ütni kell!!!!
