Eltűnve lenni egy állapot. Csupán annyit tesz, hogy a fény, amely átfut a retinámon, nem találkozik veled, a rólad visszaverődő, színekre bomlott rezgés, ami mint tudjuk a fény maga, nem tör utat az agyamba, nem alakul át azzá a neuron-elektronikus jellé, amelynek a végén ott csimpaszkodik a meggyőződés: Vagy, itt vagy. Az információk szabad áramlásában sem keletkeznek olyan tényezők, egységek, nem adódik le olyan kimenő jel vagy közlés, mely hozzám eljutva a tényt meggyőződéssé alakítaná át: Még létezel.
Az eltűnésnek fokozatai vannak. Kétségtelenül a legbanálisabb eltűnés az, amikor odanézek ahol az előbb még voltál, de te már nem vagy ott. Aztán vannak az időre meg nem érkezés, a telefonon el nem érés, és a csavargás fokozatok is, de ezek külön-külön nagyon gyenge státuszok csupán, igazi aggodalomra nem adhatnak okot. Eltűnésben lehetsz maximalista, és lehetsz patrac is. Igazán jól eltűnni csak az tud, aki az első 48-72 órában még az eltűnése gyanújába is kérdőjelek százait palántázza bele! - Eltűnt volna? Ő? Ő nem olyan... Mindig ügyel, óvatos, és egyébként is intelligens.
Ha igazán jól akarsz eltűnni, akkor az életedet minimum két partícióra kell külön választanod, átfedés pedig nem lehet. Ha később valaki eltűntet, esetleg egy ismerősöd vagy barátod leszúr egy ásóval, és te még ehhez képest is ki szeretnéd maxolni az eltűnés fogalmát, akkor ezen két világ, az egyes és a kettes számú partíció közt átjárás nem lehet. Tovább növelheted felszívódásod hatékonyságát, ha nem élsz a gyanúperrel, és lazán teljesíted azokat a kéréseket miszerint: Nem mond el otthon a nevem, ne beszélj senkinek a mi ügyünkről, töröld ki a telefonodból a híváselőzményeket, stb. Ha ezt gyanakvás, és benned megfogalmazódó jogos kérdések nélkül, vagy azok elhessegetésével sikerül betartanod, akkor már a haladó szintre léptél, komoly esélyed van arra, hogy ha eljön az idő, úgy eltűnhess hogy csak na!
Fontos hogy óvatlanságodat mindig, tudatosan a normális szint felett tartsd. Minél kevesebbet mond el magáról valaki neked, te annál többet árulj el magadról. Merj áldozat lenni. Ez nagyon fontos. Néha ismételgetheted is magadban: Áldozat akarok lenni, áldozat akarok lenni... Ez főleg akkor elengedhetetlen, ha egyébként nem vagy áldozat típus. Ragadozókból és mindenevőkből csak hosszú, áldozatos munka árán lesz préda, a prédává válás útja pedig rögös és nehéz. Inkább meredek hegymenet, ritka levegővel, masszív zivatarokkal. A szélirány megválasztásánál is jobb ha úgy jársz el, hogy az a ragadozóknak kedvezzen. Minél több titok vesz körül, és minél jobban el tudod különíteni életed partícióit, annál kevesebb esély mutatkozik arra, hogy valaha is megtaláljanak.
Azt, hogy az addigi életed és az eltűnésed közti határvonal átlépése után mi vár rád, meglehet, hogy még magad sem tudod meg soha. Talán felébredsz, és ébren maradsz, talán nem. Ha mégis magadhoz térsz, lehet hogy a világ ami ott fogad, lidércesebb lesz mindennél, amiben addig részed volt. A falnak dőlve alszol majd, de időnként felriadsz, mintha motoszkálna valami a fal túloldalán. Mintha egy hatalmas sertés dőlne a falnak, jóllakottan, fújtatva. Ha vacogva, minden bátorságodat összeszedve átmész a helyiségbe amely a fal túloldalán van, lehet hogy nem látsz ott semmit. Csak penészes tapétát, és földpadlót. Az eltűnés hidegség. Nem csak azok szívében, akik éveket öregednek napok alatt, majd a bánatban elenyésznek, hanem az eltűnteknek is. Minden város jéghideg farkasverem, a farkasokkal szóba álló bárányok pedig mindig a farkasok tápcsatornájában végzik. Minél több titkod van, minél több rejtély vesz körül, annál biztosabb az áldozati lét.
