Tizenhat éves lehettem,amikor ezt a nagyon érdekes történetet álmodtam. Néha azt érzem,főleg manapság,hogy egyszer átélem majd valóban. Szinte elevenen él bennem a valós,és megtörtént emlékeimmel azonos minőségben.
Rengeteg katona volt ott. Mindenütt,amerre a szem ellátott.. Nem egyforma egyenruhában,sok ország,sok nemzet katonái külön külön alakzatban.Hogy hol? Nem tudom.Valahol délen,és valahol keleten. Egy sivatagban. De határozottan éreztem,hogy kelet felé megyünk. Hosszú hosszú sorokban. Eltévedtem,nem találtam a sajátjaimat.Sehol sem láttam őket.. Nem voltak a magyarok sehol.. Felgyalogoltam egy hosszú dűnére,ami egészen a horizontig tartott,és a tetején menetelő idegen katonákhoz csatlakoztam. A por maltert képzett a szánkban a nyálunkkal. kellemetlen volt,de a vízzel spórolni kellett.. A Dűne alatt,attól néhány száz méternyire egy pici falut,vagy inkább oázist pillantottam meg. Az egyik ház falának tövében két alak ült,és nézte az elvonuló hatalmas sereget. Lementem,elgyalogoltam a házig,egyenesen a két alakhoz,akik közül az egyik egy idősebb arab férfi volt, és mellette egy szintén idős arab nő. A férfival kezet fogtam,és ügyetlen, kevert nyelven megkérdeztem tőle,hogy látott e katonákat,akik hasonló egyenruhában voltak ,mint én. a férfi a fejét rázta.. Tudott pár szót angolul,és szinte teljesen megértette,amit mondtam neki. Megkérdezte,hogy nincsen szükségem e valamire... - Vízre - mondtam - Akkor gyere- válaszolta,és intett.
Egy viszonylag tágas,és meglepően hűvös udvart vett körül az épület. Egy hatalmas fügefa uralta azt,ami az udvar közepén terült el. A fa alatt egy fedett,díszes kút volt. Én ösztönösen afelé indultam,de az arab rám morgott,és behívott az épületbe.. Kifejezetten hűvös volt bent.. Egy percig sem éreztem bizalmatlanságot. Minden tiszta volt, és egyszerű. A vizet egy hatalmas agyagedényből egy rézkanállal merte bele a kulacsomba.. Kifelé menet az öreg már ráfordult a kijáratra,de én a szép,míves fonattal körülvett kút felé indultam.Valami vonzott engem ehhez a kúthoz. Az öreg beletörődve sétált felém..Mintha nem akarta volna ezt,de most már muszáj végigcsinálnia,elmondania. - Miért van ezzel a kőlappal letakarva a kút? - Kérdeztem. - A lányom nyugszik benne.- válaszolta. Háttal álltam az öregnek de azonnal sarkon fordultam,hogy a szemébe nézhessek... - A kútban? - Igen. Játszott.. Kicsi volt. Beleesett.. A kút nagyon mély... Nagyon mély,érti? - Nem. Nem értem. - Nem volt senki,senki aki segítsen kiemelni őt... Ezért tettük rá a kútra ezt a követ. Ez sír... - Az öreg szemét elöntötte a könny.. Az asszony,aki eddig az ajtónál állva figyelt bennünket,beviharzott a házba. - És hogy hívták ? - Kérdeztem döbbenten .- Fatima. Kilenc éves volt. Csak kilenc..- Éreztem hogy a hátam mögött,az épület falának túloldalán dübörög a történelem. Nagy dolgok történnek,talán a világ utolsó napjait éli.. De az az állandóság,ami abból a történetből áradt felém,és a fa,meg a kút,ami elsőre megbabonázott,nem hagyta,hogy a világgal,és a háborúval foglalkozzam. Csak a fájdalmat éreztem,ami az öreg arab szeméből áradt felém. Az álom lassan elsötétült,búcsút intett nekem, és húztam tovább a lóbőrt,tizenhat évesen.
